Arra gondoltam, hogy kihasználom az Internet ilyen irányú lehetőségét és leírom a gondolataimat, különösen arra a témakörre vonatkozóan ami mostanság foglalkoztat. ez az idei év - ha másra nem is - arra jó volt hogy egy csomó minden úrjagondoljon, újra kalibráljon az ember. jött-ment a frank árfolyam - ebben érintettek voltukn/vagyunk, csomó kirugásosdi hír. Nálunk is nem egy kollega járt így. mi kattant le mindebből? hogy marhára ki vagyunk szolgáltatva. üldögélünk a komfort zónánkba, örülünk magunknak, aztán amikor jön a pofon sirdogálunk hogy mértisén? eszembe jut az a reklám, már nem is tudom ki és mit hirdetett vele, amiben az utcakép minden szereplője, mint "más valaki" volt megnevezve. arról szólt a spot, hogy velünk sosem történik meg, mindig csak "másvalakivel" fog. mármint a baj a rossz. ez a dolog aztán marhára el kezdett zavarni, már már napi szinten.számolgattuk a bankszámlánkon lekötött megtakarításunkat. persze nem nagyon volt mit, amikor azt láttam, hogy 3-4 havi lekötés után tizenpár gombóc fagyi árával lettem "vastagabb". király, mondhatnánk. járt az agyam, hogy mit kellene csinálni. befektetni milliókat nem tudok. jelzálogot a házamra felvenni ehhez nem akarok, mágis csak van két lányom, akiknek  - ha rosszul döntök - nehezen mondanám a szemébe, hogy költözünk nagyiékhoz mert a házunkat viszi a bank. megjegyzem elrettentésként járt így volt kollegám, aki azt gondolta, hogy tavaly ősszel jó ötlet tüzépet nyitni. így jártak. mindig csak zavart és zavart, hogy semmi nem jut az eszembe. dúrtam a könyveket, az Internetet de semmi. pedig majd nem lette pl. bárányfelhő bodorítóm de ahhoz is hiányzott pár milla. olyan dolog ami miatt jelenlegi - egyenlőre fizető - állásomat sem kell egyik napról a másikra feladni.

aztán kezembe akadt egy könyv - majd írok róla bővebben. saját szemszögből - és nem lettem jobban. elolvastam szinte egyszerre (ilyet utoljára általános iskolában csináltam szinte, tudom nem szép dolog, mea kulpa) és rájöttem, hogy mit nme csinálok jól. nem jól gondolkozom. persze mondhatjuk, hogy hülyeség, meg hogy ez nem így működik de azért azt gondolom nem ilyen egyszerű. persze csábító az a bizonyos komfort zóna. amikor veregetjük a magunk vállát, ha 5 percet túlórázunk vagy ha korábban kelünk mint kellene. vagy ha végre van akinek sírhatunk, hogy nekünk milyen rossz, mert a múltkor is köszöntem hangosan de nem köszöntek vissza a szemetek. aztán kiderül hogy semmi haszna. igazából nem szerettem tanulni. most meg rájöttem, hogy anélkül nem megy.